Zsaklina a roma barátnőm

Gyönyörű téli nap volt. Szikrázott odakint a hó. A csizmám alatt ropogott a hó, fáztam nagyon. Zsaklinka a roma barátnőm éppen szembe jött velem az egyetem udvarán, az évfolyamtársam.
– Olyan csodálatos ez a nap,igazán otthon érzem magam!Gyönyörűen hullik a hó!Mesebeli,pont mint Oroszországban!
– Brr,én majd megfagyok, minusz nyolc fok van, és mégcsak délután kettőre jár az idő. -Zsaklinka ragyogóan beszélte a magayart, magas, testes lány volt, a kék szeme szépen csillogó, arcát szeplők tarkították.Erős sminket viselt, piros rúzst, téglaszínű arcpirostót,a kék sálja kiemelte szemének a színét.A fején szőrös kucsma, míg én kötött sapit visletem, pirosat.A plázában vettem, Zsaklinka választotta, neki az tetszett, én pedig ráálltam.
Gyere fel az albérletbe, a szamovárom vár ránk.
Elfogadtam a meghívást Péntek lévén nem volt semmi más elfoglaltságom, persze a tanulást leszámítva. Az egyetem másról sem szól, mint tanulni,érteni, magolni,megjegyezni. Idegölő.
Fent a másfélszobás kis lakásban kellemesen meleg fogadott,as zőttesek, amikkel Zsaklinka feldobta az albérletet és a sok színes párna jobb kedvre derített.
Ettünk pár szendvicset, és ittuk mellé a teát, de a barátnőm azt mondta ez rummal az igazi, így hát kissé felöntöttünk a garatra.
Nevetgéltünk, kitárgyaltunk egy, két lányt és fiút, persze a Petire a magashajú, erős izomzatú srácra terelődött a szó, akibe majdnem minden lány bele volt zúgva.
– Annyira szeretném,ha átölelne-mondta Zsaklinka.
– Én is,ha az erős karjai körbeölelnének. Meg megsimogatna itt-mutattam a mellemre, meg itt, simogattam a pulóveren keresztül meg a cicimet, amitől összehúzódott a cicigombom.
A végén belelovaltuk magunkat a képzelődéssbe, és csak azon kaptam magam, hogy meztelenedünk. Zsaklinka nagy fehér mellei mint két sárgadinyne, az én kicsi melleim eltörpültek mellette. Egymáshoz dörgöltük a cicinket nevetve, már csak a nadrágok, bugyik akadályoztak minket.
Ez annyira izgalmas, olyan szép vagy Anikó!-mondta nekem.
– Te is szép vagy-nyugtáztam. Egymáás szemébe néztünk a szemünk csillogott. A csók először lassú, majd heves lett, a bugyim elázott addigra, amikor Zsaklinka a lábam közé nyúlt, teljesen elolvadtam. Reszketünk, már nem nevettünk,inkább a lihegés vette át a teret.
Levettük a nadrágjainkat és egymásra feküdtünk, nyomogattuk a csípőnket, mintha szeretkeznénk. Aztán Zsaklinka a lábam közé mászott és elkezdett kinyalni.
Ujjazott közben, egy majd két ujjal, aztán a harmadikat is feldugta. Majdnem ellveztem, de ekkor megemelte a fenekemet, és elkezdte kinyalni a seggem. Szégyelletem magam, mondtam, hogy ne, de ő nem tágított, a végén a popsimat is megujjazta, meg apuncimat is,tocsogtam a sok nyáltól, nagyon nagyot élveztem.
Ő nem várta el, hogy kinyaljam a a finom csiklóját addig dörzsölte, meg ujjazta magát, míg el nem élvezett. (Később kinyaltam, de az egy másik történet)
Utána még sokat csókolóztunk, Zsaklinka a roma szeretőm lett. Kívánok másoknak is ilyen ficsiséget. 


Vékony tini cigány lány megkefélve – Legjobb szexvideók az erotikaweben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük